Book Store NewsLetter

Show Cart

Ugrás a bevásárlókosárhoz
Jelenleg üres a bevásárlókosara.
PDF
Psychology arrow Mit árul el a betegséged?



Mit árul el a betegséged?

A nyugati orvostudomány sokat tud az emberi test működéséről.


Egységár (darab): $16.00


A nyugati orvostudomány sokat tud az emberi test működéséről. Ha az meghibásodik, képes megjavítani. A baj csak az, hogy módszerei sokszor nem az okokat, hanem csupán a tüneteket szüntetik meg. Az utóbbi években azonban a gyógyítással foglalkozó szakemberek figyelme mindinkább az egész emberre terelődött. Egyre többen hangoztatják, hogy a lelki tényezőknek döntő szerepe van az egyén sorsának, egészségének alakításában. A könyv psziché és szóma-lélek és test kölcsönhatását világítja meg. A szerző felfogása szerint testünk nem csupán azt mondja el nekünk, miben vétettünk az élet ellen, de mindig pontosan megmutatja azt is, mit kell tennünk ahhoz, hogy ismét teljes harmóniában élhessünk.
Hozzáférhetőség

-



Vásárlói vélemények:

Még senki sem nyilvánított véleményt erről a termékről.
Kérjük, jelentkezzen be és írja meg a véleményét.





Random Products

Tudat: a belső teremtő - A sejtek mágiája
Tudat: a belső teremtő - A sejtek mágiája
$19.50
Táplálkozási zavarok gyermekkorban
Táplálkozási zavarok gyermekkorban
$17.50
Személyes hatékonyság
Személyes hatékonyság
$12.50
Rosszcsont Peti (Leporelló)
Rosszcsont Peti (Leporelló)
$4.99
Pszichológiai lexikon
Pszichológiai lexikon
$24.50
Nem kell mindig libamáj - 200 pénztárcakímélő recept, tippek, tr
Nem kell mindig libamáj - 200 pénztárcakímélő recept, tippek, tr
$16.75
Marie Claire
Marie Claire
$7.00
Képes ismertető a Tarot szimbólumaihoz
Képes ismertető a Tarot szimbólumaihoz
 Hívjon az árért
A Patkánynő
A Patkánynő
$20.90

Szavazás

Ön milyen könyvet szeret a leginkább vásárolni?
 
A rózsa neve
A rózsa neve


Sir Arthur Conan Doyle összes Sherlock Holmes története II.
Sir Arthur Conan Doyle összes Sherlock Holmes története II.


Éljen a barátság! - Mesekönyv és nyomdakészlet (My Little Pony)
Éljen a barátság! - Mesekönyv és nyomdakészlet (My Little Pony)


Százévesen egészségben
Százévesen egészségben


A lélekgyűjtő
A lélekgyűjtő


Féltestvérek
Féltestvérek


Rosszcsont Peti (Leporelló)
Rosszcsont Peti (Leporelló)


A világ tizenkét tételben (Versolvasókönyv gyermekeknek)
A világ tizenkét tételben (Versolvasókönyv gyermekeknek)


A szépség és a szörnyeteg
A szépség és a szörnyeteg


Aloe vera - Természetes út a testi-lelki jólléthez
Aloe vera - Természetes út a testi-lelki jólléthez