Book Store NewsLetter

Show Cart

Ugrás a bevásárlókosárhoz
Jelenleg üres a bevásárlókosara.
PDF
Literature arrow Szindbád hazamegy (papírkötés)



Szindbád hazamegy (papírkötés)

Szindbád, a hajós, író és úriember egy szép májusi reggelen elin


Egységár (darab): $15.50


Szindbád, a hajós, író és úriember egy szép májusi reggelen elindult Óbudáról, mert estére hatvan pengőt kellett szereznie. Így indul Márai legköltőibb regénye – és a legönzetlenebb is: a mesterének tartott Krúdy Gyulának állít benne emléket úgy, hogy ebben a regényben megéli és megélteti az olvasóval is a Krúdy-világot. Nem történik ugyan semmi, csak elmúlik egy élet – miközben ízeiben, színeiben és szagában föléled egy varázslatos Magyarország, egy mesés világ. Közben pedig csak gőzfürdőbe látogatunk, csöndben borozgatunk egy étteremben, tokaszalonna és főtt tányérhús fölött emlékezünk valami kimondhatatlanul szépre.Kinek ajánlja Márai ezt a művét? „Kéhliéknek, a kis Bródynak, a vörös bajszú főpincérnek, az íróknak s mind a nőknek, zsokéknak, hajósoknak és úriembereknek, akik ismerték őt s szerették, és gyászolják a világot, mely utánahalt.”
Hozzáférhetőség

-



Vásárlói vélemények:

Még senki sem nyilvánított véleményt erről a termékről.
Kérjük, jelentkezzen be és írja meg a véleményét.





Random Products

Zendülők - A Garrenek műve I. - papírkötés
Zendülők - A Garrenek műve I. - papírkötés
$19.50
Tizenkilenc perc
Tizenkilenc perc
$21.50
Szégyen és szeretet
Szégyen és szeretet
$18.50
Portugál április I-II.
Portugál április I-II.
$18.50
Kis angol nyelvtan (18. javított, átdolgozott kiadás)
Kis angol nyelvtan (18. javított, átdolgozott kiadás)
$16.50
Iciri-piciri (leporelló)
Iciri-piciri (leporelló)
$4.99
Boci-boci tarka - Mondókák (Leporelló)
Boci-boci tarka - Mondókák (Leporelló)
$4.99
Átkelés a határon - Az új évezred energiáinak megértése
Átkelés a határon - Az új évezred energiáinak megértése
$16.99
1 tészta - 50 sütemény
1 tészta - 50 sütemény
$8.99

Szavazás

Ön milyen könyvet szeret a leginkább vásárolni?
 
A szegények iskolája - papírkötés
A szegények iskolája - papírkötés


Harry Potter és a Bölcsek Köve
Harry Potter és a Bölcsek Köve


A szépség és a szörnyeteg
A szépség és a szörnyeteg


A boldogság 33 pillanata
A boldogság 33 pillanata


Vihar a kórház felett
Vihar a kórház felett


Gyors szárnyas ételek
Gyors szárnyas ételek


Állatvilág az erdőben (Matricákkal)
Állatvilág az erdőben (Matricákkal)


Halottasház
Halottasház


Energiaáldás a csillagokból
Energiaáldás a csillagokból


Coelho Paulo - A Piedra folyó partján ültem, és sírtam
Coelho Paulo -  A Piedra folyó partján ültem, és sírtam