Amikor Márai 1952 áprilisában megérkezik New Yorkba, nemcsak földrészt, hanem „életet” is cserél. Nápoly után New York több mint kihívás – valóságos környezet-, életforma- és civilizációváltás. Az „újságba író” Márai két évtizedes Amerika-képe alapjaiban változik meg az új élethelyzettel, amikor szembesül az Újvilág közönyével.
A Márai Irodalmi bedekkersorozat legújabb darabja az író amerikai emigrációjának éveit, a New Yorkban és San Diegóban töltött negyven esztendőt mutatja be. A képes füves könyv írásaiból rakja ki az író Amerika-mozaikját: az ismert és kevéssé ismert szépirodalmi idézetek mellett számos, eddig nem közölt tárca- és levélrészlet, úti rajz és rádiós jegyzet mutatja be az ötvenes évek és a hidegháborús időszak Amerikáját, illetve Márai viszonyulását annak kultúrájához, eszményéhez és világképéhez.
Mi dolga a világ e szegletében egy emigráns írónak, egyáltalán, mit tehet az európai író, aki Amerikában él? Évekig hallgatásba burkolózik, másfél évtized után pedig visszatér Európába, hogy aztán újra Amerikában, a nyugati parti San Diegóban telepedjen le – ezúttal végleg. 
Az út- és honkeresés viszontagságainak különleges lenyomata az Amerika délibáb, amelyben a szépíró, közíró és publicista Márai tematikus sorait olvashatjuk – páratlan fotóanyag kíséretében. A sorozat korábbi darabjai: Budán lakni világnézet; Régi Kassa, álom; Itália életérzés.

Márai Sándor: Amerika délibáb

SKU: ISBN: 9789632275833
$24.50Price

    We don’t have any products to show right now.

    We don’t have any products to show right now.

    We don’t have any products to show right now.

    We don’t have any products to show right now.

    NEW LOCATION IS COMING SOON!
    CONTACT US
    Call: 646-484-5525
    E-mail: info@hunbookstore.com
    • Black Facebook Icon
    • Black Instagram Icon
    • Black YouTube Icon
    OUR STORE

    © 2018 by 10 Thousand Steps A Hungarian  Bookstore​

    ABOUT US
    A Tízezer Lépés Magyar Könyvesbolt és Pilvax Független Mûvészeti Központ elsôdleges feladata, hogy a magyar nyelvû kiadványok terjesztésével és a kulturális programok szervezésével, létrehozásával támogassa és fejlessze a magyar nyelv igényes használatát külföldön is. Angol és egyéb nyelvû programjaink szintén a magyar kultúra nemzetközi népszerûsítését célozzák meg.  
    A Tízezer Lépés Magyar Könyvesbolt szervezésében kreatív műhelysorozatot (napközis vizuális nevelés, mozgáskultúra, integratív zene- és rajziskola, kreatív irodalmi-történelmi foglalkozás, kritikai gondolkodást fejlesztô könyvklub, drámapedagógia, pszichodráma színészképzéssel egybekötve, önkifejezéses pszichológiai mûhely, nyelviskola (magyar, angol, német, francia, orosz nyelven) indítottunk magyar és angol nyelven különböző korcsoportok számára. Minden egyes foglalkozást szakképzett oktatók, művészek vagy szakemberek tartják! Csatlakozni lehet folyamatosan a csoportokhoz.
    Our mission is keeping Hungarian language alive and organizing an independent, culturally valued community internationally.
    The 10 Thousand Steps Hungarian Bookstore & Pilvax Art Center is an energetic and creative area. Here cultural things often happen spontaneously and it is becoming a place with all different types of creative happenings going on in Hungarian and English (or more) languages. We are hosting many events and workshops featuring Anyanyelvmegorzes.hu and SzóKiMondóka.hu programs and Pilvax Productions Film and Theater Company. We organize music & drawing workshops, creative writing classes, discussions about literature, film & theater, critical thinking and history, drama workshops, self-expression training, language classes (Hungarian, English, German, Spanish, Russian, etc.)
    FOR SPECIAL REQUESTS & ORDERS
    0